SLC 2025 beszámoló

 

Az igazságot szerető vezető: A 2025-ös diákvezetői konferencia beszámolója

 

Hálát adunk az Úrnak hűségéért és áldásaiért a 2025-ös diákvezetői konferencián (SLC). Összesen 410 diák és kísérő tanár jött el (221 az első turnusban, 189 a másodikban) a rendezvényekre Európa 47 iskolájából, hogy együtt dicsérjék az Urat, tanuljanak tőle, és vezetői készségeikben növekedjenek. Az idei konferencia témája a következő volt: Az igazságot szerető vezető. 

 

Az igazság felfedezése együtt

 

Mindkét turnusban David Totman floridai vezető lelkipásztor volt a fő előadó, aki korábban a diósdi nemzetközi keresztyén iskola lelkésze volt. Üzenetével mélyen emg tudta érinteni a résztvevőket, különösen, mivel korábban kísérő felnőttként vett részt a rendezvényen. SLC study

Az öt fő előadás az igazság bibliai fogalmát járta körül: 

  1. Az igazság megértése – Az igazság abszolút és megismerhető, mert Isten határozza meg, mi a valóság.

  2. Az igazság keresése – Isten Igéje megbízható, és megszentel minket az Ő elhívásának betöltésére. 

  3. Találkozás az Igazsággal – Jézus maga az Igazság, ő nemcsak egy eszme, hanem egy valóságos személy, akivel találkozhatunk. 

  4. Az igazság megélése – Az igazság átformálja mindennapi életünket, ha szeretetben és engedelmességben járunk.

  5. Az igazságot szerető vezető – Az Isten szerinti vezető szereti és bátran, alázattal képviseli az igazságot. 

A fő előadások üzenetének elmélyítését kiscsoportos beszélgetések, interaktív workshopok és közös dicsőítés segítették, hogy a résztvevők ne csak megértsék, de meg is élhessék az elhangzottakat. 

 

Visszajelzések az első turnusról

 

A diákok leginkább a személyes lelki növekedést és a vezetésre vaó felbátorodást említették:

  • "Már jobban értem az embereket, és láttam, hogyan köt össze bennünket a hit."

  • “A dicsőítés és a fő előadások segítettek felsimerni, hogy az igazságot nem elég tudni, meg is kell élni.”

A kísérők nagyra értékelték a bibliai alapú tanítást és a lehetőséget diákjaik lelki nevelésére :

  • “Nagy áldás volt Dave igei tanításait hallgatni.”

  • “Csodálatos közösség és dicsőítés; üdítő látni, hogy a fiatalok éhezik az igazságot.”

 

Visszajelzések a második turnusról

 

A diákok arról számoltak be, hogy igazán találkozhattak Istennel és érezték a keresztyén egység erejét:

  • “Ez a hét segített meglátnom, hogyan vonatkozik az Ige igazsága a mindennapi életre.”

  • “Találkozhattam más országokból jövő emberekkel, és ettől úgy éreztem, Krisztus nagy családjának tagja vagyok.”

A felnőttek visszajelzésében is hasonló témák jelentek meg:

  • “Az igazság megélése című előadás gyönyörűen egységbe foglalta az üzeneteket”

  • “Rengeteget tanultam a workshopokból, de még értékesebb volta  diákokkal töltött idő.”

 

MindkéthétenemlítetterősségekSLC small group

 

Mindkét turnus résztvevő diákjai beszámoltak a következőkről:

  • Hitük mélyebbé vált, és jobban megértették a Biblia igazságait.

  • Magabiztosabbá váltak vezetői képességeikben, és hogy intézményükben felvállalják vezetői szerepüket. 

  • Örömöt jelentett számukra, hogy más országokból érkező társaikkal közösséget gyakorolhattak.

A kísérő tanárok elismerően szóltak a tanítás bibliai mélységéről, adiákok aktív részvételéről, valamint a kítűnő szervezésről és vendéglátásról.

 

Tovább az úton

 

A diákkonferencia mindkét turnusa magas színvonalon valósult meg. Legerősebb területekként a közös dicsőítést, a tanítások tartalmát és a közösséget jelölhetjük meg, mindkét héten tapasztaltuk, hogy a résztvevők a lelki vetületet is komolyan vették. 

Különösen nagy áldás volt, hogy idén több intézmény is első ízben vett részt a rendezvényen. Nagyra értékeljük az úsonnan résztvevő albán, finn, ukrán és spanyol intézmények vezetőinek és kísérő tanárainak munkáját diák-küldöttségük részvételének emgszervezsében és lebonyolításában.  

Immár az SLC szervezésének 27. évében járunk, és konferenciáink minden alkalommal sok diákot készítenek fel arra, hogy bátran éljenek Krisztusért  szeressék az igazságot, járjanak benne, és vezessenek el hozzá másokat is. 

 

Istené a dicsőség a megváltozott életekért és a fiatal vezetők megerősítéséért az igazság szeretetében és megélésében!

 

SLC workshopSLC worship

SLC Group Photo

 

A következő diákkonferencia turnusai 2026 szeptember utolsó és otóber első hetében lesznek. Mivel felismertük, hogy egyre növekvő igény van Európában és azon túl is a közösség erősítésére, a fiatalok képzésére és az együttműködésre a diákvezetők támogatásában, újabb SLC rendezvények szervezése is felmerült más régiókban. Imádságos szívvel visszük Isten elé ezeket a terveket, hogy minél több életre lehessünk hatással Őérte. Kérjük, hogy önök is imádkozzanak szolgálatunkért, az SLC folytatásáért és a fiatalokért, akik Krisztusért akarnak élni és hatással lenni környezetükre. 

MEGJELENT...

Már ismét kapható egyik legkeresettebb kiadványunk, átdolgozott és kibõvített tartalommal!

Nemzetközi együttműködési projektek - ON-LINE KÉPZÉS

Moodle alapú on-line pedagógus-képzés ANGOL NYELVEN, pedagógusok és diákok közötti együttműködéssel, nemzethatárokon átívelő közös iskolai projektek megvalósításának elősegítésére. Az on-line képzés keretében a projektalapú tanulás módszertanáról a keresztyén szemléletbe integráltan tanulhatnak a résztvevők. 

Online pedagógus továbbképzõ kurzusok 2017

Egy kuzus legalább 10 fõ jelentkezése esetén indul. Az ACSI korábbi rajzpályázatán nyert "képzés-kuponok" beválthatók bármelyik online képzésre. Angol nyelvû on-line kurzusok elérhetõek.